Testvéri lánc

Füst száll az égre, dob szól a mélyben, Ősi a szívünk, nem hajlunk szégyen. Földre tett eskü, vérrel pecsételt, Testvér az, ki melletted él s égett. (2. versszak) Tűz körül ülünk, szavak se kellenek, A múltban gyökérzünk, jövőnkben kezelek. Egy úton járunk, karddal vagy kézzel, A hűség lánc, de nem köt, hanem véd meg. (Refrén) Testvérként állunk, váll váll mellett, Nem törhet meg vihar, sem ember. Ha egy lehull, tíz kel helyette, A barát örök, nemcsak szerencse. (3. versszak) Válladon ott vagyok, súlyként is vinnél, Ha elbuksz, én húzlak, s nem kérdem: hinnél? A baj nem választ el, csak még közelebb hoz, Az igazi testvér csendben harcol, de ott. (4. versszak) Volt, hogy a sötét lehullt ránk, De láttam a szemed: nem kérsz, csak állsz. Nem adtad fel, és én sem tettem, Ez a kötelék nem múlik el menten. (Refrén) Testvérként állunk, váll váll mellett, Nem törhet meg vihar, sem ember. Ha egy lehull, tíz kel helyette, A barát örök, nemcsak szerencse. (5. versszak) Idő majd visz, ahogy visz a szél, De amit ma megéltünk, örökké él. Nem pénz, nem cím, nem dicsőség, Csak az, hogy tudjam: ott vagy, ha kell még. (Híd – kántálva, erőteljesen) Nem futunk el, ha mennydörög, A barátság bennünk tűz és köd. Nem kérdés többé, hogy ki mit érdemel – Aki itt marad, az örökre testvér leszel. (6. versszak – visszafogottabb, érzelmesebb) Ha majd nem lesz hangunk, csak az emlék, Akkor is hallom, hogy szóltál belém. “Ne add fel testvér, ne hajolj meg!”, S tudni fogom, hogy még mindig itt vagy velem. (Záró refrén – fokozatosan épülve, utoljára erőteljesen) Testvérként állunk, váll váll mellett, Nem törhet meg vihar, sem ember. Ha egy lehull, tíz kel helyette, A barát örök, nemcsak szerencse. Testvérként élünk, s ha eljön a vég, A szívünkben ott lesz a közös emlék. Nem kell más szó, nem kell új ének – Csak az, hogy veled harcoltam végleg.