Emlékeim közt van egy tépett levél, levél, melyet nem is küldtem el. Féltékenység szülte, e bolond szenvedély, de olvassuk csak el, mit mondd a levél. ► Mondd mért szeretsz te mást, és én csak téged, mért másnak örülsz úgy, ahogy én néked. Ha mellém sodort egyszer már a élet, én nem engedlek oly könnyen el. Mondd mért adtál reményt és oly sok álmot, ha mástól akarod a boldogságot. Mondd mért fogadtad el szerelmes szívem, és hogyha elfogadtad most mért dobtad el. ► Az első pillanatban megmondhattad volna, szólhattál volna, ne kezdjük el. De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva, hozzám hajolva, hazudtad el, ► hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved, s lásd kis búcsúlevél lett az ígéret, de én ezt a kis levelet most összetépem, ha így akartad, hát nekem se fáj.