Özvegy István (Pisti) A lassan szunnyadó álmok Még simogatják lelkemet, Oly szívesen maradnék még De tovább már nem lehet. Pedig oly szép volt: Csodás távoli világ, Ölelő, régi emlékek S ezerszín nyíló virág. Mindenütt boldogság S átkaroló végtelen szeretet, Vágyakba burkolt valóság És fény lelkű csodás emberek. A távolban zene szólt S méz illatot szórt a szél, Majd a színeire bomló szivárvány Halkan, félénken arcomhoz ér'. De a csillagporos takarót Csendben széttépi a hajnal, S rám ébred a reggel Kibomló, aranyszínű hajjal...